Baranyi Ferenc (írói álneve: Francesco del Sarto) költészetének legfőbb táptalaja a szerelem. Minden szerelmes versét valós múzsa ihlette. Verseiből kiérezni az igazi szenvedélyt, a mindent elsöprő érzéki forróságot. Ismerjék meg Önök is életét és költeményeit.

 

Baranyi Ferenc  (Pilisen született 1937. január 24. – ) Baranyi Ferenc és Kuzsma Katalin gyermekeként. Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító.

Élete, munkássága:  1957-1962 között az ELTE BTK magyar–olasz szakán tanult. 1963-1965 között a MÚOSZ Újságíró Iskola tanulója volt. 1967-ben a Poitiers-i Egyetemen is tanult. Közben 1955-1957 között pályamunkás illetve tisztviselő volt. 1963-1968 között az Egyetemi Lapok munkatársaként működött. 1968-1969 között az Ifjúsági Magazinnál főszerkesztő-helyettesként dolgozott. 1969-1972 között a Magyar Ifjúság irodalmi rovatát vezette. 1976-1992 között az MTV zenei főosztályán főmunkatársi beosztásban tevékenykedett. 1988-tól a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Társaság alelnökévé választották. 1989-1992 között az Ezredvég c. folyóiratot főszerkesztői beosztásban szerkesztette. 1992-től a József Attila Művészeti Centrum Alapítvány kuratóriumának elnöke. 1992-ben nyugdíjba vonult. 2000-től a Szövetség az Európai Magyarországért szóvivője. 2001-től a Művész Barátok Egyesületének főtitkára. 1962-től kezdett írni. Számos verse külföldön is megjelent (Olaszország, Belgium, Oroszország). 1962-ben feleségül vette Büki Erzsébetet. Egy fiuk született; Péter (1967).

Baranyi Ferenc: Egyszerű

Oly egyszerű ez: ha elvesztelek –

belepusztulok. Bármi lesz veled:

autó üt el, cserép zuhan le rád,

vagy ravatalod lesz a betegágy –

én utánad halok, nincs más utam.

A sorsomat kezelni egymagam

már túlontúl önállótlan vagyok,

élek, ha élsz – s ha meghalsz, meghalok.

Oly egyszerű ez. Semmi komplikált

nincs abban, hogy csakis harmóniát

fog fel fülem, hangom is puszta csend,

ha nincs másik hang, mellyel összecseng.

Megírták mások már, mi vagy nekem:

lányom, anyám, húgom és kedvesem,

testnek s kenyér, parasztnak a föld,

prófétának ige, mely testet ölt,

te vagy a fény az éjszakában – oly

banális mindez s mégis oly komoly.

Nekem te vagy a velem-futó magam:

kétágú útnak egy iránya van

s ágaink párhuzama oly szoros,

hogy a tekintet szinte összemos.

Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:

mikor magadhoz – hozzám vagy te hű,

magaddal azonos csakis velem

lehetsz mindig már.

Ez a szerelem.

Baranyi Ferenc: Nézni

Itt már a szavak mitsem érnek,

csak nézni kell és nem beszélni,

se kérdeni, se válaszolni,

csak nézni kell, csak nézni, nézni.

Lesni, amit szép arcod izmán

parancsolnak csöpp rándulások,

s ha keskeny űr szakad közébünk:

felmérni az arasznyi távot.

Szemekkel mindent megbeszélni

ékesszóló sugarak által,

s meleg, bársonyos egyezségre

jutni egy titkos kézfogással.

Megérezni, amit te érzel,

kimondani, mi nyelveden van

előbb dobbanni a szívednél,

csókod előzni csókjaimban.

Itt már a szavak mit sem érnek,

ne szólj a száddal, csak szemeddel,

a szerelem akkor beszédes,

amikor már beszélni nem kell.

 

( bejegyezte Gyergyai Krisztina, írta Juhász Pál)