Baranyi Ferenc (írói álneve: Francesco del Sarto) költészetének legfőbb táptalaja a szerelem. Minden szerelmes versét valós múzsa ihlette. Verseiből kiérezni az igazi szenvedélyt, a mindent elsöprő érzéki forróságot. Ismerjék meg Önök is életét és költeményeit.
Baranyi Ferenc (Pilisen született 1937. január 24. – ) Baranyi Ferenc és Kuzsma Katalin gyermekeként. Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító.
Élete, munkássága: 1957-1962 között az ELTE BTK magyar–olasz szakán tanult. 1963-1965 között a MÚOSZ Újságíró Iskola tanulója volt. 1967-ben a Poitiers-i Egyetemen is tanult. Közben 1955-1957 között pályamunkás illetve tisztviselő volt. 1963-1968 között az Egyetemi Lapok munkatársaként működött. 1968-1969 között az Ifjúsági Magazinnál főszerkesztő-helyettesként dolgozott. 1969-1972 között a Magyar Ifjúság irodalmi rovatát vezette. 1976-1992 között az MTV zenei főosztályán főmunkatársi beosztásban tevékenykedett. 1988-tól a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Társaság alelnökévé választották. 1989-1992 között az Ezredvég c. folyóiratot főszerkesztői beosztásban szerkesztette. 1992-től a József Attila Művészeti Centrum Alapítvány kuratóriumának elnöke. 1992-ben nyugdíjba vonult. 2000-től a Szövetség az Európai Magyarországért szóvivője. 2001-től a Művész Barátok Egyesületének főtitkára. 1962-től kezdett írni. Számos verse külföldön is megjelent (Olaszország, Belgium, Oroszország). 1962-ben feleségül vette Büki Erzsébetet. Egy fiuk született; Péter (1967).
Baranyi Ferenc: Egyszerű
Oly egyszerű ez: ha elvesztelek –
belepusztulok. Bármi lesz veled:
autó üt el, cserép zuhan le rád,
vagy ravatalod lesz a betegágy –
én utánad halok, nincs más utam.
A sorsomat kezelni egymagam
már túlontúl önállótlan vagyok,
élek, ha élsz – s ha meghalsz, meghalok.
Oly egyszerű ez. Semmi komplikált
nincs abban, hogy csakis harmóniát
fog fel fülem, hangom is puszta csend,
ha nincs másik hang, mellyel összecseng.
Megírták mások már, mi vagy nekem:
lányom, anyám, húgom és kedvesem,
testnek s kenyér, parasztnak a föld,
prófétának ige, mely testet ölt,
te vagy a fény az éjszakában – oly
banális mindez s mégis oly komoly.
Nekem te vagy a velem-futó magam:
kétágú útnak egy iránya van
s ágaink párhuzama oly szoros,
hogy a tekintet szinte összemos.
Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:
mikor magadhoz – hozzám vagy te hű,
magaddal azonos csakis velem
lehetsz mindig már.
Ez a szerelem.
Baranyi Ferenc: Nézni
Itt már a szavak mitsem érnek,
csak nézni kell és nem beszélni,
se kérdeni, se válaszolni,
csak nézni kell, csak nézni, nézni.
Lesni, amit szép arcod izmán
parancsolnak csöpp rándulások,
s ha keskeny űr szakad közébünk:
felmérni az arasznyi távot.
Szemekkel mindent megbeszélni
ékesszóló sugarak által,
s meleg, bársonyos egyezségre
jutni egy titkos kézfogással.
Megérezni, amit te érzel,
kimondani, mi nyelveden van
előbb dobbanni a szívednél,
csókod előzni csókjaimban.
Itt már a szavak mit sem érnek,
ne szólj a száddal, csak szemeddel,
a szerelem akkor beszédes,
amikor már beszélni nem kell.
( bejegyezte Gyergyai Krisztina, írta Juhász Pál)
