Mindannyian láttunk már az utcán alvó, kéregető embereket. A legtöbben kikerüljük őket,  mert undorodunk tőlük, a sorsuktól, és a gondolattól, hogy mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe. Mindegyik hajléktalan embernek megrázó a sorsa. Lehet, hogy önhibájából került az utcára, lehet, hogy nem.

Az “Alkonyattól pirkadatig” (Hajléktalan Művészek Antológiája) könyv bizonyítja, hogy köztük is vannak értékes emberek, és érdemes felkarolni őket, hogy újra megtalálják a helyüket köztünk. Illési Béla Imre: Sorstalanság című versével szeretnék kedvet csinálni Önöknek ahhoz, hogy elolvassák ezt a könyvet, és megcsodálják a benne lévő műalkotásokat.

 

 

Nem hűti már a markodat

kilincsed fémes hűvöse.

Esőben ázó arcodat

rendőr fürkészi. Bűnös-e?!

Egy év telik és ott a billog

a homlokon: ‘koszos, csöves’.

A másik évadon tünődhetsz:

Élni, halni érdemes?

Nem kellesz itt. Se ott, sehol sem.

Felesleg vagy, csak egy kolonc.

Ha lopsz vagy éhezel vitézül,

temető áhít vagy tolonc.

A kopjafádon varjú károg

barázdát szánt az új eke.

Kenyér a gyilkos asztalára

s te lészel húsa, élete.

(bejegyezte Gyergyai Krisztina, írta Juhász Pál)