Műveltség.hu

Természet- Jégmadár

Repülő drákőnek is nevezik a szalakótaalakúak rendjébe tartozó jégmadarat. Folyók, tavak környékén találkozhatunk vele, mivel tápláléka legfőképpen apró halak, halivadékok. “Fészkét” nem fára nem bokorba és nem is a földre, hanem a földbe építi.  Partfalakba kb. 1 m hosszú járatot váj, amelynek végén alakítja ki költőüregét.

Jégmadár

(bejegyezte: Gyergyai Krisztina, írta és fotózta: Adorján Péter)

Mihály napi vásár hagyománya

Szeptember 29. Mihály napja. Ez a nap a kisfarsang kezdete, régen ekkor fejeződtek be a kinti munkák, ekkor láttak neki a benti munkáknak.  A nyári munkák befejeztével Szent Mihály-nap után kezdték a kukoricát törni. Ezt a napot a gazdasági év fordulójaként tartották számon az állattartók, ezért lett pásztorünnep. A Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza. Elszámoltak a pásztorok gazdáiknak a nyájjal, egy gazdasági év Mihály naptól- Mihály napig tartott. A hagyomány szerint a nők nem dolgozhattak ezen a napon.. Úgy tartották, hogy aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég. A mai napig sok faluban megtartják a Mihály napi vásárt, melyen népi ruhákban kézműves termékeket árusítanak. Nálunk az iskola-óvodában minden csoportnak saját standja van, melyen rengeteg kézműves terméket lehet megvásárolni, és a befolyt összeget az adott csoport kapja meg. Mivel én Bioszappant készítek, így ehhez kapcsolódóan levendulás fürdősót ajánlottam fel a gyerekeknek árusításra. Nagylányom is részt vett a Mihály napi vásáron, és barátnőivel az óvoda javára árulták saját készítésű karkötőiket, és persze a fürdősót is.

mihály napi vásár hagyománya

(Gyergyai Krisztina)

 

Természet- Harkályok

A harkályoknak 9 faja él hazánkban. Az erdei ökoszisztémában szó szerint kulcs szerepet töltenek be, ugyanis “kulcsfajoknak” nevezik őket, különös tekintettel a fekete harkályra, amely Európa legnagyobb harkályfaja. Élete folyamán több odút is készít, amelyek sok más fajnak adnak búvóhelyet, és lehetőséget a szaporodásra, utódnevelésre. Gondoljunk csak pl. a macskabagolyra a különböző erdei denevérekre és sok más egyéb odúlakó madárra. A harkályok egyedszámának csökkenésének következtében az említett “albérlők” egyedszáma is csökken, ami erdeink egészségi állapotára is hatással van.

harkályok

(bejegyezte: Gyergyai Krisztina, írta: Adorján Péter)

Természet- Bibircses kecskerágó

Bibircses kecskerágó toktermése.

 

bibircses kecskerágó

(bejegyezte: Gyergyai Krisztina, írta: Adorján Péter)

MŰVELTSÉG

Üdvözlök Mindenkit!

A MŰVELTSÉG.hu blogot átköltöztettük a Cafeblog rendszerbe. Remélem sok hasznos és érdekes olvasnivalót találtok majd itt.

Gyergyai Krisztina, főszerkesztő

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!